Az 1956-os megtorlások egyházi áldozatai

A NEB és a TSZE jóvoltából a 12. évfolyamos tanulók egy tanulságos előadást hallgathattak meg dr. Erdős Kristóftól. Az előadás Brenner János katolikus papról és Gulyás Lajos református lelkészről szólt. A számos életrajzi adaton kívül megismerhették a gyerekek a kádári megtorlás módszereit; azt, hogyan kellett példát statuálni. Ezek az egyéni sorsok az önfeláldozás példái; hogyan kell hitünk s meggyőződésünk mellett halálunkig kiállni.

Brenner János azért is lehet érdekes a fiatalok számára, mert nem sokkal volt idősebb, akkor amikor meghalt, mint a most végzős tanulók. Az árulás következtében életét adta azért a hitért, ami születése óta fontos volt neki, ami a hivatását adta; amit lelkesen ismertetett meg a fiatalokkal. Nem véletlen, hogy 2018-ban boldoggá avatta a katolikus egyház.

Gulyás Lajos története azért megdöbbentő, mert három gyermekes családapaként, református lelkészként 1957-ben a születésnapján tartóztatták le, majd végezték ki 1957. dec. 31-én, annak ellenére, hogy a mosonmagyaróvári sortűz után is a békére, nyugalomra intette az embereket. Gulyás Lajos volt az egyetlen olyan egyházi személy, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki az 1956-ot követő megtorlás során.

Köszönjük az előadást, még sokat fogunk beszélgetni róla, mert az egyéni sorsokon keresztül megismerhető a történelem.

Hordós Andrea
igh, szaktanár

Megszakítás