Kevés olyan nap van egy iskola életében, amelyet ugyanúgy várnak tanárok és diákok egyaránt. A tanévzáró ünnepség biztos, hogy ezek közé tartozik.
2024. június 21-én a Szent Bertalan templomban hálaadó szentmisével kezdődött el ennek a sok munkát, sok feladatot, kihívást és ugyanakkor számos örömöt, vidám pillanatot és közösségi élményeket is tartogató tanévnek a befejezéseként tartott ünnepségünk.
Amikor lezárunk egy időszakot, egy tanítási évet, természetesen számvetést is végzünk. Így történt ez most is. A szívmelengető ünnepi műsort követően Benyovszky Péter igazgató úr értékelte a tanévet és felsorolta az év során az iskolánk tanulói által a megyei, regionális és országos versenyeken elért eredményeit, majd a hosszú lista után a legkiemelkedőbb tanulóknak jutalomkönyvet adott át. Mindannyian együtt örültünk a jutalmazottakkal és büszkén hallgattuk, milyen szerteágazó a bottyános diákok tehetsége és érdeklődése.
A műsorközlő szavaival búcsúzunk ettől a tanévtől: „Kívánom, hogy tartalmasan, vidám hangulatban teljék a nyári szünet, vigyázzatok magatokra, egymásra, hogy szeptemberben mindannyian együtt köszönthessük az új tanévet! Kellemes vakációt!”
Tolmayerné Borbély Zsuzsanna