Sportolj, mozogj!

Ahogyan iskolánkban már több éve, idén is megünnepeltük a Magyar Diáksport Napját, szeptember 27.-én pénteken. A hagyományainkhoz híven, az osztályaink röplabdára és/vagy labdarúgásra jelentkezhettek, lehetősége volt bárkinek egyénileg kijönni futni is egyet, illetve a szünetekben, a zsibongóban felállított ping-pong asztalokon is folyamatosan mentek a mérkőzések.

Röplabdában 12 osztály; labdarúgásban 14 osztály és az egyéni, 2024 m-es futószámban is egészen sok jelentkező mérhette össze a felkészültségét.

Rendkívül sok néző és szurkoló buzdította a srácokat a csapatmeccseken, ennek megfelelően egy abszolút felfokozott versenyhelyzetben, de a fairplay szellemében zajlottak a nagyon hangulatos és látványos összecsapások.

Ez a nap kellően megalapozza mindig a részvételi kedvet az egész évben zajló, osztályok közötti bajnokságainkra is, aminek a versengései már meg is kezdődtek.  

A mozgás rendkívül fontos, főleg egy fejlődő szervezet számára, ezért örülünk neki, hogy iskolánkban nagyon nagy igény van a testnevelők által tartott tömegsportokra és edzésekre is.

Sportoljatok tehát minél többet és próbáljátok ki magatokat minél több sportágban is, mert nem tudhatjátok, hogy mikor találtok rá arra, amelyik akár életetek végéig is elkísér és tanít majd benneteket!

Köszönjük a részvételt! Továbbra is Hajrá Bottyán!

testnevelők

Megszakítás