Az a tény, hogy március 15-e közeledtével izgatott várakozás bújik meg az iskola falai között, nem szokatlan. Mindig készül valami méltó megemlékezés. Ebben az évben azonban mi is forradalmi újítással jelentkeztünk, amikor a tornaterembe hívtuk az ünneplőket. Bár a helyszín egyfajta lazaságot képviselt, mégis méltóság jellemezte az oda belépő nézőket és szereplőket egyaránt.
Március 13-án pénteken egy rendhagyó történelmi sétára készült a 10.C és 10.D osztály, mintegy idegenvezetőként megmutatva, hogyan zajlott a forradalom első napja. Kicsit olyan volt ez, mintha betekintettünk volna a kulisszák mögé. Hogy Szendrei Júlia mikor készítette az első kokárdát, hogy milyen is volt a Pilvax kávéház, miért rendelt Landerer egy nagy adag papírt a nyomdába, lehet-e korgó gyomorral forradalmat csinálni, mért volt sorsdöntő a találkozás ott a Nemzeti Színház színpadán Jókai és Laborfalvi Róza között? Különös izgalom lengte körül az eseményt, hiszen szokatlan helyszínen, szokatlan formában jelenítették meg a diákok a történéseket, amelynek így, a közös tér okán, részesei lettek a nézők is. Közel jöttek a szereplőkhöz, a csodálatosan festett, varrt díszletekhez, ehhez az igaz meséhez. A történelemhez. Lebontva az évszázadok falait és megtalálva benne az embert, aki írta.
A rendhagyó történelmi séta szereplői: 10. D és 10. C osztály
Felkészítő tanáraik: Bodócsné Dér Krisztina, Király Ferencné, Blahó-Kiss Katalin, Hordós Andrea
A csodás dekorációt Király Ferencné tanárnő és Bolya Attila tanár úr készítették.
