Országos Konstrukciós Verseny

SAMSUNG CSC

2022. március 18-19-én megrendezésre került a XXV. Országos Konstrukciós verseny. A verseny két napos volt.  Első nap egy, a szervezők által biztosított panelt kellett elkészíteni, majd kimérni időre. Itt az alkatrészek beforrasztását is pontozták. Még ugyanezen a napon különböző feladatokat kellett megoldani. Bizony, ez már kihívás volt számomra, mert a versenyzőtársaim nem 11. évfolyamosak voltak, hanem 12., illetve 13. évfolyamosak.

A kedvencem, a legjobb rész a második nap volt, hiszen ott tudtam bemutatni a filamentkészítő projektemet. Erről már korábban olvashattatok a honlapon, és a videógalériában is megtekinthető, mert másik versenyen is bemutattam. Röviden a lényege az volt, hogy a hulladékká vált PET palackból tudunk 3D nyomtatóhoz szükséges alapanyagot előállítani. Az előadást nagyon élveztem, jó volt megosztani, megmutatni a tudásomat a másoknak is. Nem az eredmény volt fontos, hanem a tapasztalatszerzés, és az, hogy képviselhettem az iskolámat. A felkészülésemben nagy segítségemre volt Patai Gábor tanár Úr, amit nagyon szépen köszönök!

Bunda András
11. A osztályos tanuló

Megszakítás