Nyílt héten fogadtuk az érdeklődőket

A pályaorientációs tevékenységeink következő rendezvényeként, ebben az évben is megnyitottuk kapuinkat a képzéseink iránt érdeklődők számára. A december 3-5. között megrendezett nyílt napokon a hozzánk látogatóknak változatos programokkal készültünk.

Elsőként a látogatói csoportok tájékoztatást kaptak igazgató úrtól intézményünk szakképzésben betöltött szerepéről, a technikumi rendszer sajátosságairól és meglévő-, valamint bevezetésre kerülő új, gimnáziumi képzésünkről egyaránt. A közös tájékoztatót követően műhelylátogatásra invitáltuk a műszaki képzéseink iránt érdeklődőket. Azok sem maradtak élmény nélkül, akik a zsibongó helyszínét választották az iskola megismerésére. Az eseményre átalakult helyszín színes, új megjelenésű arculata remek alkalmat biztosított képzéseink bemutatkozására, éppúgy, mint a kötetlen beszélgetésre. A számtalan élményelemet lehetetlenség felsorolni, de biztosan sokak számára emlékezetes marad a Bottyán érmeverde, a tanulók által készített alkalmazások, a PLC vezérelt gyártórendszer, a digitális képalkotás és megannyi kvízfeladat, amivel kollégáink élményekkel töltötték meg és tették feledhetetlenné az itt töltött pillanatokat.

A legelszántabbak a nyitott műhely foglalkozásokon kipróbálhatták kézügyességüket és együtt alkothattak oktatóinkkal. Az elektronika iránt érdeklődőket a LED-ek világába varázsolták és együtt megépíthették első elektronikai áramkörüket, míg a gépészet kulisszatitkait az alkotás örömét biztosító szerelési feladatokon keresztül tapasztalhatták meg látogatóink.

A remek hangulatú napokon mindenki megtapasztalhatta és átélhette a műszaki gondolkodás alkotó erejét, az együtt töltött percek lélekemelő pillanatait és a közösséghez tartozást biztosító, semmi máshoz nem hasonlítható Bottyán életérzést.

Borbás József
szakmai igh.

Megszakítás