„Itt van a nagy nap, közös ünnep napja”

Szeptember 24. iskolánk védőszentjének, Szent Gellért emléknapja. Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is ekkor tettek esküt ünnepélyes keretek között a 9. évfolyam tanulói, és ekkor köthették először nyakukba iskolánk nyakkendőjét is. Ezen a napon a kilencedikesek ünnepi műsora mellett az általuk számunkra közvetített értékekre, a hitre, a szolgálatra és az elkötelezettségre irányította valamennyiünk figyelmét igazgató úr és Balog Gyula plébános atya is, akik védőszentünk és névadónk példáját állították elénk beszédeikben.

Felemelő pillanatok voltak, amikor az előző tanév kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulói átvették díjaikat az egész iskola színe előtt. Büszkeséggel és tisztelettel hallgattuk eredményeiket, melyekkel kiérdemelték az iskolaközösség és a Samsung Electronics Magyar Zrt. elismerését.

Az ünnepség végeztével az osztályok képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúját iskolánk névadójának, Vak Bottyán János generálisnak emléktábláján a Ferences templomban.

Köszönjük a szép pillanatokat a szereplőknek, iskolánk kamarakórusának és Várallyay Johanna tanárnőnek, a műsor összeállítójának.

Megszakítás