Gólyahét sok vidámsággal

November 8-12. között megrendezésre került iskolánkban a kilencedikes diákok bemutatkozása, a várva várt gólyahét. Idén ugyan elmaradt a hagyományos tornatermi gólyaavató vetélkedő, de a tréfás feladatok így sem maradhattak el a hét során.

A diákönkormányzat szorgosan ötletelt, lelkesen készült a gólyahétre feladataival. Voltak beöltözős kihívások, hol úszógumival, hol kosárral, avagy retró öltözetben, illetve mesefiguraként kellett megjelenni a héten iskolánk gólyáinak. Különleges dicséret illeti az osztályfőnököket, akik minden kihívást hősiesen és nagy lelkesedéssel teljesítettek, így feltűnt a héten  Superwoman, a mérgezett almát kínáló boszorkány, egy dalmata a 101-ből, Bébi úr, illetve Székesfehérvár maga.

A kilencedikes osztályok videókkal készültek, amelyekben bemutatkoztak az iskola nagyobb közösségének. De a héten az osztályok kötélhúzással is összemérték erejüket, a leleményességüket pedig interaktív totóval. Végül idén a 9. B osztály került ki győztesen a nemes küzdelemből.

A gólyahét nagyon vidám, jó hangulatban telt. Nemcsak a gólyák élvezték a feladatokat, hanem iskolánk felsőbb éves diákjai és tanárai is.

Végezetül a diákönkormányzat egyik tagjának gondolatait  idézem: „A gólyahetet nagyon jó dolognak tartom, hiszen ahogy most is tapasztalható volt, ez az esemény ad egy közösségi lelkületet iskolánknak. A készülés során nagyon jó tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtam. Ez az esemény megmutatja, milyen jól együtt tudunk dolgozni egy szép, élvezetes, mókás hét érdekében.”

Tátrai Krisztina
DÖK-segítő pedagógus

Megszakítás