Elkezdődött

2023. szeptember 1-jén reggel újra megteltek a Bottyán tantermei, folyosói. Ünneplőbe öltözött diákok és tanárok beszélgetésétől, nevetésétől volt hangos az épület. Tanévnyitó ünnepséggel, Veni Sancte szentmisével és osztályfőnöki órákkal kezdődött szokás szerint az idei tanév is.

A tanévnyitó ünnepségen iskolánk igazgatója, Benyovszky Péter üdvözölte a 9. évfolyam tanulóit, akik osztályfőnökeik segítő figyelme mellett kezdik meg bottyános éveiket. (9.A osztály: Somody Béla tanár úr, 9.B osztály: Blahó-Kiss Katalin tanárnő, 9.C osztály Kalauzné Szabó Csilla tanárnő, 9.D osztály: Babus Mónika tanárnő, 9.E osztályPádár Miklós tanár úr) Igazgató úr megköszönte a diákoknak, hogy iskolánkat választották és biztatta őket, hogy használják ki jól az elkövetkező éveket.

A felsőbb évfolyamokhoz fordulva kiemelte, hogy az iskolában csak a lehetőséget tudjuk megadni mindenkinek, de az egyéni hozzáálláson, elszántságon, akaraterőn múlik, hogy ki hogyan él ezzel. Kérte, hogy mindenki így tekintsen az erre a tanévre is, és érezze, hogy ezekben az években alapozhatja meg mindenki a jövőjét.

Miután Igazgató úr hivatalosan is megnyitotta a 2023-24-es tanévet, szentmisén vettünk részt, ahol Balog Gyula plébános atya azt hangsúlyozta, hogy a legbiztosabb út Krisztus követése, igyekezzünk a „jó” úton maradni.

 „Vezess minket hű Urunk
Veled útnak indulunk.
Téged áld szolgálatunk
És minden új napunk.

Mienk örök oltalmad,
Szereteted, irgalmad.
Új reggel, új kegyelem
Az kísér, kísér szüntelen.”

Megszakítás