A HEBE olvasóverseny őszi fordulóján Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című krimijét dolgozták fel érdekes és ötletes feladatokon keresztül a versenyzők: rejtvényfejtés, idézetkeresés, nyomozás, térképrajzolás is szerepelt a beadandó munkák között. Sebák Nóra Georgina 10. D osztályos tanuló tanuló 2. helyezett lett, míg a 9. C osztályos csapat: Jandó Zsófia Réka, Kis Csenge Veronika és Kőműves Kamilla 5. helyezést ért el.
Sebák Nóra Georgina élményei:
„Egyik kedvenc feladatom az volt, amikor a török szultán helyesírási és nyelvtani hibáktól hemzsegő levelét kellett kijavítani, valamint az ő stílusában kellett igazgató úrnak kérvényt írni a téli szünet meghosszabbításáról. Élveztem, amikor Levinről, a titokzatos szakácsról készítettem Wikipédia-bejegyzést, illetve Rejtő Jenő kalandos életét foglaltam össze egy albumban. A legnagyobb kihívás a kreatív lapbook készítése volt, ahol a rajztudásomat és kedvenc idézeteimet is bemutathattam.”
Gratulálunk a szép eredményhez!
Dr. Kovácsné Petrovai Ildikó
tanár