Országos Diákolimpiai Döntőn jártunk!

Iskolánk, a Vak Bottyán fiú csapata másodszor jutott ki a Röplabda „B” Diákolimpia Országos Döntő (V-VI. kcs.)-re, melyet 2023. 04. 14 és 16 között rendeztek Debrecenben.

A 11 játékosból álló iskolai csapatban négyen 13.-osok, négyen 9.-esek voltak, a többi három fiú pedig a 10., 11., 12. évfolyamot képviselte. 5-en, ennek a tanévnek az őszi időszakában kezdtek el egyáltalán röplabdázni.

Mondanom sem kell tehát, hogy az elsődleges és legnehezebb feladatunk az volt, hogy mielőbb a 14 és 19 éves kor közötti tanulókból, egy csapatot kovácsoljunk, a hatalmas korkülönbség, a teljesen eltérő érdeklődési kör, a más-más érettségi szint és persze a különböző röplabdás múlt és játéktudás ellenére. Ezen felül pedig a jobbnál-jobb ellenfelekkel is meg kellett küzdenünk.

A 3 játéknap alatt veszítettünk el nagyon mérkőzést, de becsületesen gratuláltunk ellenfeleinknek, elismerve győzelmüket. Szoros mérkőzésen játszottunk hátrányban; kerekedtünk felül a másik iskola felett; álltunk a győzelem kapujában és veszítettünk el ilyen mérkőzést is, ahol megtanultuk sírni és nevetni a pályán csapatként, mindezt kaotikusan és gyorsan változó egymásutániságban átélve. Megtanultunk megnyerni, hasonló képességű egységek elleni meccset és „kötelezőnek” számító mérkőzést is, végig maximálisan tiszteletet mutatva a legyőzött féllel szemben. Megtanultunk túllépni igazságtalan játékvezetői ítéleteken is, megőrizve nyugalmunkat és koncentrációnkat. És átéltünk olyan helyzetet is, amikor egy megsérült csapattársért aggódva – akit mentő vitt a kórházba a bemelegítésről – próbáltunk a mérkőzésen helytállni.

Ugyanakkor a 3 napba belefért nagyon sok beszélgetés, szurkolás, bolondozás és akinek kedve volt hozzá: teljesítménytúra a KFC-hez; társasjáték-klub látogatás és élményfürdőzés is.

A lényeg tehát az, hogy emberileg mindenki nagyon sokat fejlődött és ismerte meg társait az eddiginél sokkal-sokkal jobban és vált önállóbbá és tanult meg küzdeni, nem csak azért, hogy legyőzze az ellenfelét, hanem azért is, hogy egy sokkal nagyobb és összetettebb küzdelemben kerekedjen felül, saját magán.

Az idei tanévben rekordszámú nevezés érkezett a fiú amatőr röplabda Diákolimpiára, az V.-VI. korcsoportban. 200 iskola csapata küzdött a döntőn való részvételért és az ottani legjobb eredmény megszerzéséért. Csapatunk derekasan helyt állva, de egy kicsit az előzetesen elvártaktól elmaradva a XVII. helyen végzett.

A csapat tagjai voltak: Zeltner Barnabás, Szűcs Krisztián, Laboda Dominik Énok, Vitay Zalán, Varga Zsombor, Hegedűs Nándor, Bagi Roland, Losonci Márton, Csontos Máté, Kántor Balázs, Szlovencsák Márk.

Reméljük, hogy mihamarabb újabb sportsikerekről számolhatunk be nektek, addig is mozogjon és sportoljon mindenki minél többet és persze HAJRÁ BOTTYÁN!!!

Soltész Gábor
testnevelő

Megszakítás