Idén is országos döntőbe jutottunk a Pénzügyi Junior Klasszis versenyen

A tavalyi döntős részvételünk után, idén is a fináléba jutottunk a Privátbankár.hu Kft szervezésében lebonyolított Pénzügyi Tudatosság Országos Verseny és Diákfórum elnevezésű nagyszabású szakmai versenyen. A rendezvény rendkívül színvonalas volt, ezt bizonyítja, hogy a verseny lebonyolítását segítő szakmai testület vezetője Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, a verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára volt.

A szakmai zsűri tagjai az MBH Bank Private Banking, a CIB Bank, a Fundamenta, a Gránit Alapkezelő, a Babylon FinancialGroup, A Magyar Államkincstár, a Mabisz, a Nemzeti Adó és Vámhivatal szakemberei voltak, a helyszínt pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem biztosította. A döntő résztvevői a megyei és fővárosi fordulók nyertesei voltak, iskolánkat a 13.E osztály tanulói, Bozó Kinga, Kolozsi Szimonetta, Kovács Blanka és Tömöri Anna képviselték. A helyszínen kapott témakörből, rövid felkészülés után esettanulmányt mutattak be, amivel az országos döntő 11. helyét sikerült elérniük.

Gratulálunk a lányoknak színvonalas szereplésért és az elért eredményükért!

Kosztyáné Magyary Ágnes, felkészítő tanár

Megszakítás