„Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,/ Évmilliókra lesz tulajdonod.” – Madách Imre

A tanév elején a Katolikus Pedagógiai Intézet 3 fordulós csapatversenyt hirdetett egyházi iskolákban tanuló diákok számára Kreatív műveltségi vetélkedő – Madách Imre és kora címmel. Iskolánkból a 11.E osztály 3 tanulója alkotott egy csapatot és jelentkeztek a versenyre: Szolcsák Boglárka, Udvari Petra és Viski Márton.

A lelkesedésük már az 1. forduló feladatainál megmutatkozott, hiszen az országból több mint 30 csapat által beküldött feladatsor között munkájuk a legjobbak között szerepelt, így nagy lendülettel fogtak neki a következő fordulónak. Az külön dicsérendő, hogy Az ember tragédiáját úgy kellett a tanév során feldolgozniuk, hogy irodalom órán még nem tanulták. A 2. forduló nagyon izgalmas feladatot tartogatott számukra: egy korabeli újságot kellett összeállítani különböző publicisztikai műfajokat alkalmazva, és alaposan ismerve a kor irodalmi és kulturális életét, különös tekintettel a színház világára.

A 2. forduló után a 7. helyen végzett a csapat 2 ponttal lemaradva a szóbeli döntőről. Nagy büszkeség és komoly siker ez az eredmény az ország neves gimnáziumaiból induló tanulók mezőnyében.

Szeretettel gratulálunk nekik!

Blahó-Kiss Katalin
szaktanár

Megszakítás