„A sport a test útján nyitja meg a lelket.”  (Szent-Györgyi Albert)

A diákolimpiai küzdelmeken kívül a Bottyánban számos sportágban mérhetik össze tudásukat az osztályok. Egy kis ízelítő az elmúlt hetek történéseiből.

2023. novemberében a lányokkal Megyei Diákolimpiai Röplabda Döntőn jártunk. Sajnos a csapatból ketten is hiányoztak, de a csajok végigküzdötték hatan a három meccset becsülettel, sokszor erőn felül is teljesítve és nem sok hiányzott a bravúrhoz sem, így nagyon büszkék lehetünk rájuk.  A negyedik helyet megszerezve tértünk haza. Edzőjük Soltész Gábor.

Itt maradni órák után, küzdeni a csapatért és az osztályért – igen, áldozatot hozni. Azok, akik vállalják a megmérettetéseket, azt, hogy részt vesznek az osztályok közötti bajnokságon, azok ezt teszik. Az egyén áldoz a közösségért. S ne felejtsük el azokat sem, akik a lelátón biztatják övéiket. A játéktól és a szurkolástól voltak hangosak a délutánok.

Számos mérkőzés után a 9-10. évfolyam osztályai közül a 10. C, a 11-13. évfolyamosak küzdelmeiből pedig a 11. D osztály került ki győztesen a labdarúgó bajnokságban.

A két bajnok külön is összecsapott egy szuperkupa keretében.  A két csapat végig rendkívül sportszerűen, az ellenfél maximális tiszteletével, ugyanakkor igen látványosan és ügyesen játszott. A kiélezett mérkőzést, végül a rutinosabban játszó 11.D nyerte meg.

Gratulálunk mindkét csapatnak!

Továbbra is HAJRÁ BOTTYÁN!

testnevelők

Megszakítás