Az ECDL

ecdlAz ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép használói bizonyítvány, mely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket hivatott igazolni. Megszerzéséhez a jelölteknek egy elméleti, és 6 gyakorlati vizsgán kell számot adni tudásukról. Eddig több mint 26 országban vezették be, 2005-re várhatóan több mint ötmillióan rendelkeznek majd ECDL bizonyítvánnyal. Európai projektként indult, ám hamarosan a kontinensen túli országok közül is többen csatlakoztak a mozgalomhoz: Kanada, Ausztrália és Dél-Afrika mellett jövőre az Egyesült Államokban is bevezetik a vizsgarendszert ICDL, azaz International Computer Driving Licence néven. Magyarországon az ECDL minősített köztisztviselői képzés, és része a kormány pedagógus-továbbképzési programjának, és a kulturális szakemberek továbbképzési programjának is.

Az ECDL megszerzésének módja

Az ECDL nem tesz kikötést a vizsgákon megkövetelt ismeretek megszerzésének módjáról, alapvetően kimeneti szabályozást alkalmaz, csupán az elsajátított tudást kontrollálja nemzetközileg elfogadott egységes követelményrendszer szerint.

A Vizsgakártya

A vizsgázó a vizsgák megkezdése előtt vizsgakártyát vásárol. Minden egyes sikeres vizsgáját rávezetik a kártyára. Amikor mind a megfelelő számú vizsgamodult sikeresen teljesítette, a kártyáját eljuttatja a helyi ECDL irodába, ahol kiállítják számára az ECDL bizonyítványt.

A vizsgák

A vizsgákat a regisztrációtól számított három éven belül kell letenni Európa bármelyik ECDL központjában.

Az ECDL története

A vizsgarendszert egy 1988-ban született ötlet alapján először Finnországban vezették be, 1994-ben. Idő- és szükségszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy 1997-ben az EU, valamint a CEPIS (Council of European Professional Informatics Society) támogatásával létrejött a nemzetközi ECDL Alapítvány, amely máig több mint 20 országban vezette be, és felügyeli az ECDL rendszert. A kezdetek óta több Európán kívüli ország (Kanada, Dél-Afrika stb.) is csatlakozott: ezekben az országokban a vizsgarendszer neve ICDL, azaz Internatinal Computer Driving Licence. Az EU az ECDL-t számos projektjének keretén belül támogatja: - 1996-ban Prágában az ECDL része a Közép-kelet-európai országok felzárkóztatási stratégiájának - 1998-99-ben az ESPRIT és LEONARDO, valamint az ESAS projektek segítik az ECDL fejlesztését és terjedését, és rövidesen várható az EU hivatalos ajánlása is. - 2000-ben az Európai Bizottság E-EUROPE programjában egységes - az informatikai írástudást igazoló bizonyítvány bevezetését irányozta elő. Ez akár az ECDL is lehet... - 2001-ben az Európai Bizottság ESDIS ajánlás. 2005-re 5 millió ECDL/ICDL Ennyi az egyes országok előrejelzése, amely becslés a jelenlegi helyzet mellett nem is tűnik nagyra törőnek: ez ugyanis a jelenlegi tagországok terve, nem számítva az újonnan – várhatóan 2000-ben - csatlakozott országokat, mint pl. az Egyesült Államok. A legeltökéltebbnek Németország tűnik, ők ugyanis több mint egymillió hallgatóra számítanak 2005-ig. A top-listát egyelőre Svédország, Norvégia, az Egyesült Királyság és Írország vezeti.

Az ECDL Magyarországon

Magyarország képviseletében a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 1997 júniusában csatlakozott a mozgalomhoz. Az NJSZT ügyvezető igazgatójának személyében tagja a nemzetközi ECDL Alapítvány igazgatóságának, és aktívan részt vesz a vizsgarendszer európai minőségbiztosítási standardjának kialakításában. Magyarországon jelenleg több mint 190 akkreditált vizsgaközpont működik, több mint 56 000 kezdték meg a vizsgákat, és mintegy 33 000 szerezték meg a bizonyítványt. A hazai elismertséget igazolja az is, hogy az ECDL mára a Magyar Közigazgatási Kollégium által minősített, így központi költségvetési forrásból támogatható köztisztviselői képzéssé vált, miután 1999 áprilisában kormányhatározat jelent meg az ECDL kiemelt szerepéről a köztisztviselői képzési programban:

“…a közigazgatási munka hatékonyságának javítása céljából a szervezetrendszer minden szintjén növelni kell a személyi állomány számítástechnikai-informatikai, elméleti és gyakorlati ismereteit. Ezen belül ösztönözni kell, hogy minél többen szerezzék meg az Európai Számítógép-használói Jogosítványt.” (részlet az 1999/33. sz. Magyar Közlönyben megjelent 1035. sz. kormányhatározatból)

Már megkezdte dolgozói képzését az ÁPV. Rt., az Egészségügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, az Ifjúsági és Sportminisztérium, az Oktatási Minisztérium, Pénzügyi Minisztérium, Vidékfejlesztési és Földművelésügyi Minisztérium stb. valamint számos egyéb intézmény is beépítette a képzést a 2001. évi továbbképzési tervbe.

Hasonló jelentőségű eredmény, hogy 2000 januárja óta az ECDL a pedagógusok által kötelezően választható akkreditált képzések egyikeként is szerepel, valamint az, hogy az ECDL-t a Nemzeti Kulturális Örökségeink Minisztériuma is akkreditálta a Kulturális Szakemberek Továbbképzési programjába. Az ECDL-t a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány és az OMFB is támogatta.

Az ECDL előnyei

Az ECDL (European Computer Driving Licence) az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket, az informatikai írástudás meglétét hivatott igazolni. Megszerzéséhez a jelölteknek egy elméleti, és 6 gyakorlati vizsgán kell számot adni tudásukról. Az ECDL célja az informatikai írástudás elterjesztése, a számítógépet használó munkavállalók munkájának hatékonyabbá tétele, és az információ-technológia területén eszközölt befektetések gyorsabb és jobb megtérülésének elősegítése. Az ECDL megbízható (a PC használatához szükséges valamennyi ismeretet garantálja), egyszerű (konkrét követelményrendszere van, moduláris formája számos előnyt jelent), minőség-orientált (az EU által támogatott, és a nemzetközi ECDL Alapítvány által felügyelt vizsgarendszer), végül, de nem utolsósorban pedig független, azaz készségeket alakít ki, amelyek a hardver és szoftver típusától függetlenül biztosítják az alapvető alkalmazásokban való jártasságot. Az ECDL előnyt jelent mind a munkavállalók és munkáltatók, mind pedig a munkanélküliek, illetve pályakezdők számára. A munkavállalók szempontjait az alábbiakban foglalhatjuk össze: A vizsga moduláris jellegű: adott esetben nem szükséges valamennyi modulból vizsgázni, elegendő a munkakör betöltéséhez alapvetően szükséges modulvizsgákat letenni (például elegendő lehet a szövegszerkesztő, a táblázatkezelő és az információs hálózati szolgáltatások ismerete), ugyanakkor lehetőség van a tanulás folytatására is. A megszerzett tudás konvertálható, azaz a tanulttól eltérő hardver és szoftverkörnyezetben is egyaránt alkalmazható: a számítógép funkcióit a hallgatók készség szintjén sajátítják el. Egyszerű, konkrét követelményrendszere révén az ECDL ismeretek könnyen elsajátíthatók munka melletti önálló, vagy tanfolyami keretek között történő tanulással is. Nemzetközileg elismert bizonyítványról van szó, amely jelentősen növeli a bel- és külföldi munkaerő-piaci esélyeket. Pályakezdők és munkanélküliek hasonló előnyöket élveznek: Az ECDL széles körű, megalapozott tudással felkészít a várható munkaerő-piaci kihívásokra. A megszerzett tudás készségszintű ismereteket jelent, tehát specializálható, azaz a leendő munkaadó bármilyen hardver-, ill. szoftver-környezetében könnyűszerrel alkalmazható. Moduláris jellegénél és konkrét követelményrendszerénél fogva az ECDL megszerzése történhet akár más, önálló szakma elsajátításával párhuzamosan. Az információs társadalom elvárásai alapján munkaerő-piaci esélyeket teremt. Végül, de nem utolsósorban vizsgáljuk meg a munkáltatók ECDL-ből származó előnyeit: Mivel az ECDL (vagy annak egyes modulvizsgái) garantálják a számítógép használatát igénylő munkakör betöltéséhez szükséges ismereteket, ily módon a dolgozók munkája hatékonyabbá válik, ami elősegíti az IT beruházások gyorsabb megtérülését is. A munkáltató maga határozhatja meg, mely modulokból kell a dolgozóknak vizsgát tenni (vagy felvételkor mely modulvizsgákat várja el): a feladatokhoz igazodva a tudás folyamatosan bővíthető. Új munkavállaló nem igényel külön betanítást, a már sokszor említett felhasználói szintű ismeretek meglétének köszönhetően, amely lehetővé teszi az ismeretek alkalmazását bármilyen hardver-, ill. szoftver-környezetben: ez a munkáltatónak jelentős idő- és pénzmegtakarítást jelent. Az információs társadalom igényeihez alkalmazkodva munkatársai az EU-ban támasztott követelményeknek megfelelő számítógép-használói tudással rendelkeznek.

Az ECDL moduljai

1. modul: Információtechnológia alapjai

2. modul: A számítógép használata és fájlkezelés

3. modul: Szövegszerkesztés

4. modul: Táblázatkezelés

5. modul: Adatbázis kezelés

6. modul: Prezentáció és grafika

7. modul: Információs hálózati szolgáltatások

ECDL Start

2001. augusztus 15-től új lehetőséggel bővül a már jól ismert Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL). Az EU országaiban is csak a közelmúltban bevezetett ECDL START lényege, hogy az ECDL végbizonyítvány megszerzéséhez szükséges 7 modul helyett kezdetként elegendő 4 modulvizsgát tenni ahhoz, hogy bárki – továbbra is korra és iskolai végzettségre való tekintet nélkül – hozzájuthasson első, az informatikai írástudást igazoló nemzetközi bizonyítványához. Mindezek után még mindig nyitva áll az út a teljes bizonyítvány megszerzéséhez.

Az ECDL START moduljai:

Kötelező modulok:- operációs rendszerek; szövegszerkesztés, információ és kommunikáció; szabadon választott modul:   az alábbiak közül: információ-technológiai alapismeretek táblázatkezelés adatbáziskezelés prezentáció

HOGYAN TOVÁBB?

Az ECDL START-ra való jelentkezéskor kapott vizsgakártya alkalmas a teljes ECDL bizonyítvány megszerzésére is. A START bizonyítvány kiállításakor tehát a hallgató visszakapja a leadott vizsgakártyát is, ily módon az eredeti regisztrációtól számított három éven belül bármikor módjában áll a fennmaradó 3 modulvizsgát is teljesíteni. Ebben az esetben újabb regisztrációs díjat kell fizetni, ami diákoknak 2000 Ft, felnőtteknek 3000 Ft. (A megadott árak a 25%-os ÁFA-t nem tartalmazzák)

Mennyibe kerül?

Az ECDL START regisztrációs díja (a vizsgakártya ára): diákoknak 4500 Ft, felnőtteknek 6000 Ft. Teljes ECDL regisztrációs díja (a vizsgakártya ára): diákoknak 5500 Ft, felnőtteknek 7500 Ft ECDL Start - Teljes ECDL vizsgakártya különbözeti díj: diákoknak: 2000 Ft, felnőtteknek: 3500 Ft A vizsgadíj (modulonként): diákoknak: 1500 Ft, felnőtteknek: 3500 Ft

ÉS HA MÁR VAN VIZSGAKÁRTYÁM?

Természetesen akkor is vizsgázhat vizsgaközpontunkban, ha a vizsgakártyát máshol váltotta ki. A vizsgadíj ebben az esetben is megegyezik a fentiekkel. A megfelelő modulvizsgák teljesítés esetén természetesen igényelhető a “közbülső” ECDL START bizonyítvány is, továbblépéskor pedig nem kell újabb regisztrácós díjat fizetni; azonban a már korábban megváltott teljes árú vizsgakártya, és az ECDL START vizsgakártya közötti árkülönbözet visszatérítésére nincs mód.

Regisztráció

Vizsgaközpontunkban regisztrálni, (ECDL vizsgakártyát kiváltani) vizsgára jelentkezni, és vizsgázni is lehet. Folyamatosan hirdetünk felkészítő tanfolyamokat is, mindazonáltal lehetséges az egyéni felkészülés is. A regisztráció és a vizsgákra történő jelentkezést folyamatosan bonyolítjuk. Vizsgára legalább két héttel a vizsga megkezdése előtt kell jelentkezni!

Tanfolyamok

Vizsgaközpontunk folyamatosan szervez az ECDL vizsga moduljaira felkészítő tanfolyamokat. A tanfolyamok indulásáról érdeklődjön személyesen!

További információ, jelentkezés a vizsgáztató tanároknál.

Vizsgáztató tanárok:

Horváth Zoltán Zsoldosné Borosi Beáta
horvath.zoltan@vbjnet.hu zsbb@vbjnet.hu
Megszakítás