Vivát Grossburg!

Vannak a középiskolás éveknek olyan pillanatai, amikor azt érzi az ember – legyen az diák vagy tanár – hogy erő van a közösségben. A közösség ilyenkor hátára vesz és megtart. A szerencsések ezeket a koncentrált pillanatokat órákra is ki tudják merevíteni. A legszerencsésebbek 24 órán keresztül intenzíven tapasztalják a Bottyán-életérzést. Ezek az élmények kísérnek el aztán minket és adnak viszonyítási pontot, ahonnan indulni lehet, és ahová vissza lehet futni. Leírhatatlan az érzés, amikor közel 40 diák kiabálja levegőbe emelt kézzel iskolája nevét. A Bottyán idén is odatette ezt a pontot a térképére.

A „24 órás vetélkedő – Aludj máskor!” csapata március 9-10-én negyedik alkalommal indult a győzelemért. Hogy mit lehet nyerni, azt sokan megkérdezték már tőlünk. Ha a nyereményt tárgyakban mérjük, akkor a válasz: oklevelet. Szegényes nyeremény, belátom. Nem az oklevélért küzdünk tehát a kialvatlanságtól felpörögve, nem ez motiválja a fáradt agyakat, hogy hajnali kettőkor elemi erővel robbanjon ki belőlük az egyedi és kreatív, megismételhetetlen ötlet, nem ez mozdítja az elcsigázott végtagokat a nagy közös táncra, és nem ez húzza mosolyra a szájakat. Van egy ügy, amiért érdemes mindent megtenni. Erőn felül teljesíteni. Vannak csapattársak, akiket nem lehet cserbenhagyni. Vannak méltó versenytársak, akikkel érdemes küzdeni. Van egy élő és lüktető organizmus, amiben minden pici sejtnek, minden egyes csapattagnak pontosan meghatározott szerepe van, és ha ő nincs a helyén, akkor akár a rendszer is összedőlhet. Ez pedig kimondatlan húzóerő.

A csapat már hetekkel a verseny előtt dolgozott az előzetes feladatokon. Ismerkedtek egymással, keresték egymás erősségeit, kihasználták a lehetőségeket, és megalkották a történetet, a tárgyakat, a mozdulatokat, a hangokat, a rajzokat. Ez volt idén is a sikerük titka. A sok osztályból összeállt Grossburg-ház, a Bottyán csapata példát adott tiszteletből, méltóságból, önzetlenségből, alázatból, összefogásból, sportszerűségből, kreativitásból, miközben még a szakmai tudásukat, tájékozottságukat, játékos kedvüket, szépérzéküket, humorukat is latba vetették.

Lehetetlen felsorolni, mit nyertünk. Az oklevélen az szerepelt, hogy második helyen végzett a csapat, de ahogy összeölelkezve ugráltunk az eredményhirdetés után, tudtam, hogy nem ezt a számot visszük magunkkal. Inkább az érzést, hogy jövőre újra itt szeretnénk lenni.

Tomcsik Erika

Az eseményről a Gyöngyösi TV Aktuális című műsorában adott hírt: