Kutatók Éjszakája a Gyöngyösi Campuson: Robot Sumo versenyen voltunk

Szeptember utolsó péntekén került megrendezésre a Kutatók Éjszakája európai ismeretterjesztő program. Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes programot. Iskolánkat Lego Robot Sumo versenyre hívták ki. A csapat tagjai: Kovács Márton 12.C, Molnár József Manó 2/14.C és Siroki Péter 12.B osztályos tanulók. Győzni nem tudtunk, de nagyon sok hasznos tapasztalattal lettünk gazdagabbak.

 

Siroki Péter az alábbiakban számol be a versenyről:

„Eddig még csak szemlélőként voltam ilyen rendezvényen, ezért amikor versenyzőként hívták meg csoportunkat, mindannyian nagyon meglepődtünk. Közösen kigondoltunk egy alapkoncepciót, megépítettük, és már aznap mehettünk is. Az én feladatom a robot beprogramozása volt. Sajnos csapattársaim, akik velem együtt dolgoztak, nem tudtak eljönni a rendezvényre bár nekik is jelentős munkájuk volt a robotunkban (Exacutor). Az előkészületek után elkezdődött a verseny. Nagyon jó érzés volt, amikor láttuk, hogy az egyetem robotjai ellen kezdetben győztünk, de haladva a legerősebbig az egyetem egyik robotja (NXT-GP) felülkerekedett rajtunk. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztem a robot hibáinak kijavításához, és a robot tökéletesítéséhez. Vendégelőadóként lettem bejelentve a nagyközönség előtt, és a legjobb az egészben az volt, amikor az egyetem robotos csoportvezetője Dr. Pántya Róbert, „Kollégának” hívott engem.”

 

Az esemény mozgóképes összefoglalója itt látható:

Megszakítás