Szakmai napok 2017

Idén márciusban talán a szokásosnál is nagyobb várakozás előzte meg a Bottyán Szakmai Napok nevű rendezvénysorozatot, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz iskolánk különböző ágazataiban tanuló diákjait.

Az iskolaszerte – és persze a Facebookon is – látható plakátokról tájékozódva mindenki más okból várta március 6-át, tanuló és tanár egyaránt megtalálhatta az érdeklődésének megfelelő színvonalas szakmai előadásokat.

A szakmai napok talán legizgalmasabb, szervezők és résztvevők számára legnagyobb kihívást tartogató programja a 9.B osztályos tanulók ötlete alapján idén először megrendezett Escape from Bottyán „szabadulós” vetélkedő volt. A versenyben nyolc csapat kapott lehetőséget hogy próbára tegye szakmai tudását és kézügyességét, és megpróbáljon kijutni a számukra berendezett tanteremből. A győztesnek járó díjat végül a Deszkák csapata (Kiss Levente, Huszár Péter, Bakos Máté, Csonka Botond) kapta, akik valódi szabaduló szobában is kipróbálhatják ügyességüket.

Kaló István
szakmai igh.

Megszakítás