Karácsonyra hangolódva

Mindenki várta már a téli szünet előtti utolsó tanítási napot. Arra gondoltunk, hogy végre kezdődik a pihenés, a feltöltődés, a karácsony, ünneplés a családdal, majd buli szilveszterkor a barátokkal. Több osztályban lelkesen készülődtek, ajándék, kis meglepetés szinte mindenkinek járt. A pedagógus kollégák szintén apró figyelmességekkel lepték meg egymást. De jó volt ezt látni … Már kedden meglepetés volt a suliban, hiszen a tanári énekkar előadásában gyönyörű éneket hallhattunk az egyik szünetben. És már csak néhány ablakot kellett kinyitni december 24-ig az adventi naptárban. Szerda reggel az egész iskola közös szentmisére indult a Szent Bertalan templomba, majd a karácsonyi műsort néztük meg a Mátra Művelődési Központban. De talán úgy pontosabb, hogy átadtuk magunkat a hangulatnak, melyet a 11.E osztály idézett elő a színpadon. Kedves, mai történetükkel már az otthoni, családi ünnepre gondolhattunk. A ráhangolódást segítette Juhász Gyula: Betlehem című verse mellett a „Hallelujah” varázslatos zenéje.

„Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!” (Juhász Gyula: Betlehem)

Hordós Andrea
tanulmányi igh.

Megszakítás