Pénzügy, gazdaság, gazdálkodás, karrier – OTP Fáy András projekt

SAMSUNG CSC

Az OK Oktatási Központ átépítése miatt, a BGSZC Budai Középiskolában vett részt 2019. március 25-én a 11.B osztály az OTP Fáy András Alapítvány pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási, illetve karrier témájú tréningjén.

A modul a vágyak és célok közti gyakran fennálló diszharmónia megbeszélésével és az ebből eredő negatív hatások kivédésének megtanításával indult. Ezt követően megismerhették a diákok az ún. céltérkép alkalmazását, amely a tervezéstől egészen a vágyak megvalósításáig nyújtott segítséget. Ezzel párhuzamban megjelentek a hazai demográfiai és nyugdíjhelyzet egyre súlyosbodó problémái. A diákok önmaguk tervezték meg előbb a saját, majd egy négytagú család havi költségvetését, és lehetőségük nyílt kiscsoportos munkában egy virtuális vállalkozás megalapítására, stratégiai tervezésre és egy fiktív termék gyártására versenypiaci keretek közt.

A tréning programját 100%-ban napjaink tizenéves generációjának igényei szerint alakították ki. Nagy hangsúlyt fektettek az interaktivitásra, a saját élményszerzésre, a vidám, közvetlen hangulatra és szórakozva tanulásra.

Bátor Szilvia
osztályfőnök

Megszakítás