Karácsonyi angyalok

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon tartottuk iskolánk karácsonyi lelki napját. Reggel egy elmélkedéssel és az utolsó adventi gyertya meggyújtásával hangolódtunk rá az előttünk álló napra, majd az osztályok osztáyfőnöki óra keretében filmnézéssel, beszélgetéssel, ajándékozással teremtettek karácsonyi hangulatot.

Ezután a művelődési házban egy mindannyiunkat megérintő és kortárs köntösbe öltöztetett pásztorjátékot néztünk meg, melyet a 11.A és a 11.E osztály mutatott be. A napot szentmisével zártuk, amelynek felemelő élményét a gitárral kísért közös éneklés még tovább fokozta.

Az előadásról annak egyik szereplője így számolt be:

Nagyon meglepődtünk, amikor október elején osztályfőnökünk bejelentette, hogy a karácsonyi műsorban mi fogunk szerepelni, ráadásul a 11.A osztállyal közösen. A próbákat nagy lelkesedéssel kezdtük, kiderült, hogy színészi tehetségek járnak köztünk. Nem volt egyszerű feladat megtanulni a sok szöveget, a próbák azonban jó hangulatban teltek. Együtt találtuk ki a táncot, a bevonulást, a színpadi mozgást. Azt tudtuk, hogy Valér szépen mond verset, Kevin gitározik, de Valentina gyönyörű hangjára mindenki rácsodálkozott.  Volt, hogy két osztály szorongott egy teremben, miközben az éneket gyakoroltuk.

Az előadás előtt nagyon izgultunk, hiszen színpadon keveset próbáltunk, de a végeredmény nagyon jó lett. Hihetetlen és megható volt átélni a gyertyás bevonulást és az előadás végén a tapsot. Utána nagyon sok elismerést kaptunk. Igazgató úr így dicsért minket: „Sok karácsonyi műsort láttam már, de ez dobogós helyen van.”

Úgy gondolom, hogy összehozta a két osztályt ez a műsor, és mindenkinek sikerült közben az ünnepre hangolódnia.

                                                                                                              Sipos Emma 11.E osztályos tanuló

Megszakítás