Balassi életművéről adtunk számot Egerben

2020. február 22-én, szombaton, a Balassi Bálint életműve verseny országos döntőjén vettünk részt Egerben az Eszterházy Károly Egyetem szervezésében. A verseny két részből állt: ősszel, az írásbeli forduló zajlott, ami alapján kiválasztották a 9 legjobban teljesítő csapatot, akik a februári szóbeli döntőn vehettek részt. Az elküldött feladatsor alapján 5.-ként kerültünk be a versenyzők közé.

Alapos munkába kezdtünk, a felkészülések jó hangulatban teltek. Az eléggé bő olvasmánylistát és a szakirodalom feldolgozását elosztottuk, egyre többet tudtunk Balassi Bálint életéről és műveiről. A szóbeli forduló napját nagy izgalommal vártuk. Az egész napos versenynek volt egy délelőtti és egy délutáni része. A délelőtt rövid, gyors feladatok megoldásával telt, ahol főként a lexikális tudásunkról adhattunk számot, a délután viszont mozgalmasabb, kreatívabb feladatok megoldását igényelte, mint színdarab rögtönzése, motivációs levél írása.

Összességében nagyon színvonalas és jó hangulatú versenyben volt részünk, ahol megtartottuk az 5. helyezésünket. Köszönjük szépen Blahó-Kiss Katalin tanárnőnek a felkészítést és a biztatást. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy egyszer részt vegyen egy ilyen megmérettetésben.

Juhász Vivien, Máté Andrea és Tóth Fruzsina
11.E osztály

Megszakítás