Akarat, küzdeni tudás, kitartás, lelkesedés: KIVÁLÓ

Már hosszú évek résztvevője a Bottyán a Social Soccer Cup elnevezésű focitornának Gratweinben. De az 2022-es év mást hozott! Ebben az évben lánycsapattal indult az iskola a tornára. Minden héten lelkesen edzettek a 10. E osztályos lányok Szentpéteri Gábor tanár Úr vezetésével. 2022. június 24-én péntek reggel izgatott, de nagyon lelkes csapat várta az indulást, hogy a hosszú utat megtéve megérkezzen a „tett színhelyére”.

Persze, előtte ismerkedés Grazzal, majd –ahogy a profik szokták- pályabejárás, átmozgató edzés, hogy másnap fitten, kipihenten játszhassanak. A Bottyán csapata volt az egyetlen teljesen lánycsapat! A tornán belga, olasz, német és osztrák fiatalok vettek részt. Már a mérkőzések során feltűnt mindenkinek a lányok KITARTÁSA, KÜZDENI AKARÁSA, LELKESEDÉSE! Ezekből a lányok KIVÁLÓRA vizsgáztak! Jó partnerek voltak az ellenfelek. Egy idő után már egymást buzdították, olasz a magyart, és fordítva, vagy éppen a német csapatot. A Bottyán ezeken kívül kiemelkedett a bámulatos kapusteljesítménnyel, de a torna legjobb lány játékosa is innen került ki Kovács Boglárka személyében! A végén bezsebelt a csapat egy eredeti Serie A labdát, és egy Zlatan Ibrahimovics által dedikált Milan mezt! (Mindezeket a suliban majd megnézhetitek!) Öröm, taps, buzdítás, közös himnusz-éneklés felejthetetlenné tette a napot! Ezt nagymama korában biztosan elmeséli: Kovács Blanka, Bozó Kinga, Horváth Hanna, Trecska Blandina, Csőszi Fanni, Sipos Emma, Szabó Csenge, Karnok Enikő, Utassy Liliána, Tömöri Anna, Kovács Boglárka, Bobák Laura, a 10. E osztály tagjai. Aki a taktika kidolgozásában segített: Varga Csaba tanár Úr!

Köszönet Mindenkinek, aki segített a két nap megvalósulásában!

RIA-RIA-HUNGÁRIA!!! Hajrá Bottyán! Hajrá LÁNYOK!

Szentpéteri Gábor
szervező, felkészítő

Megszakítás