Zeltner Domonkos városi kitüntetést kapott

A városi diáknapon adták volna át Gyöngyös város kiemelkedő fiataljainak a megtisztelő kitüntetéseket. Az ünnepséget elhalasztották a járványügyi helyzet miatt. A  Gyöngyösi Fiatalok a Közösségért kitüntetést 2020-ban  Zeltner Domonkos kapta.

A Vak Bottyán János Katolikus Közgazdasági és Műszaki Szakgimnázium egykori diákja jelenleg az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karának harmadéves hallgatója.

Közösségépítő tevékenységét már középiskolai évei alatt is figyelemmel kísérhettük. Nyitottsága, inspiráló személyisége, jó kapcsolatteremtő képessége ösztönözte kortársait az önszerveződésre, közösségi programok megvalósítására. Érdeklődése széles körű, tevékenységi köre sokrétű.

A családi hagyományt követve (a nagyapa, Zeltner Imre a Vidróczki Néptáncegyüttes alapítója, a szülők is tagok) 9 évesen kezdett táncolni a Vidróczki Néptáncegyüttes egyik utánpótlás csoportjában.

Az együttes által rendezett Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál szervezésében és lebonyolításában is évek óta rendszeresen részt vett. Egyetemi évei alatt egy budapesti tánccsoportnak is tagja lett.

Sokoldalú személyiségként a sport területén is eredményes. Középiskolás évei alatt kézilabdázott és röplabdázott, de a Gyöngyöshalász SE színeiben a labdarúgásban is versenyez.

Középiskolásként tagja volt a diákönkormányzatnak, és számos közösségi program szervezője volt.

Tevékenységei elismeréseként 2013-ban az Arany János Általános Iskolában közösségi munkáért Arany-díjat kapott, 2017-ben az Egri Főegyházmegye Érseki jutalmában részesült.

Domonkos a gyöngyösi fiatalok között sokoldalú tevékenységével olyan értéket képvisel, amely példaértékű kortársai számára. Élete minden területe (legyen az művészet, sport, hit- vagy a tanulmányi élet) közösséghez kötött és értéket hoz létre. Értéket, amely a hagyományokban gyökerezik, ugyanakkor aktuális és minden pontja előre mutat.

Megszakítás