Szent László-év rajzpályázat

Szent László jubileumának megünneplésére a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ rajz- és képzőművészti pályázatot hirdetett. A pályázat célja, hogy a gyerekek, tanulók mélyebben megismerjék az Ünnepelt Szent személyét, életét, tetteit, eszméit és a hozzá fűződő hagyományokat.
Ezen a pályázaton vett részt iskolánk egyik diákja, Lakatos Ilona, a 9.E osztály tanulója. Rajzának címe: Szent László régen és most. Pályamunkája olyan grafikai ábrázolás, amelyben bemutatja Szent László régi ereklyéit és érzékelteti ezen tárgyak minimális fennmaradását. Ilona kreativitásának és kimagasló rajztehetségének köszönhetően munkája a nyertes pályázatok közé került.

Megszakítás