ÁSZÉV országos 2. helyezés

Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyét (ÁSZÉV) az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a nappali rendszerű képzést folytató 12. évfolyamos tanulók számára hirdeti meg. Az országos versenyen ebben a tanévben Automatika és elektronika tantárgyból iskolánk hét tanulója vállalta a megmérettetést.

A verseny interaktív előválogatóval kezdődött, melynek 204 résztvevője közül 30 versenyző, közöttük Győri Rajmond a nyolcadik legjobb eredménnyel jutott az írásbeli és szóbeli részekből álló döntőbe.  Az írásbeli feladatok megoldására március elején, Egerben került sor, ahol iskolánk tanulója a kihívásoknak kiválóan megfelelt, a lehetséges 120 pontból 108-at megszerezve, a legmagasabb pontszámmal várhatta a következő fordulót. A szóbeli döntő Szolnokon, április 6-án került megrendezésre, ahol Rajmond háromtagú szakmai bizottság előtt, több témakörből bizonyította felkészültségét.

A verseny színvonalához méltó, ünnepélyes eredményhirdetésre egy hétig kellett várnunk. A nagyszabású rendezvénynek a Szolnoki Szakképzési Centrum adott otthont. A Szolnoki Légierő Zenekar „gyepshow”-ja után és az ilyenkor szokásos ünnepi beszédeket követően végre megtudhattuk, hogy Győri Rajmond, iskolánk 12. A osztályos tanulója, az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, Automatikai és elektronikai ismeretek tantárgyból az országos második helyet szerezte meg.

Rajmond az elmúlt négy év során szakmai elméletből és gyakorlatból egyaránt kimagaslóan teljesített, méltó folytatása volt e szakmai munkának ez a szép eredmény. Kívánom, hogy az emelt szintű érettségit is hasonlóan sikeresen teljesítse, és jó hasznát vegye majd a felsőoktatási felvételin az ÁSZÉV-en megszerzett 100 pluszpontjának.

Végül gratulálok, és köszönöm minden kollégámnak aki Rajmondot tanította, mert azt gondolom, hogy közös sikerünk az, hogy ebben a tanévben a Bottyánban tanul az ország második legjobb végzős „elektrósa”.

Kaló István
felkészítő tanár

Megszakítás