„Egészséges fiataltól, egészséges jövőt”

2017. november 24-én második alakalommal rendezték meg az „Egészséges fiataltól, egészséges jövőt” elnevezésű versenyt a Kolping Házban. A vetélkedő célja a prevenció, a fiatal korosztály betegségtudatosságának növelése volt. A drog, alkohol, dohányzás káros hatásai, az elsősegélynyújtás és krónikus betegségek megelőzése témakörökben 6 csoport mérhette össze a tudását. Az 5 fős csapatoknak először egy tesztet kellett kitölteniük, amelyre 45 percük volt, ezt követően pedig gyakorlatban is meg kellett mutatniuk tudásukat.
Iskolánkat két csapat képviselte a 10. B és a 11.E osztályból.
A „csodagyerekek”csapat a 3. helyen végzett. Tagjai: Bernáth Bence , Halász Máté, Rápolti Gergely, Vereb Balázs és Vigh Bence 10.B osztályos tanulók. A verseny alapítója, dr. Watti Rézan terve, hogy jövőre már regionális szintre is kiterjesztik ezt a kezdeményezést. Szeretném megköszönni társaim nevében iskolánk védőnőjének, Mogyoró Ildikónak a felkészítést.

Halász Máté 10.B