B-faktor hetedszer

Február 8. 15 óra 30 perc: a nézők már gyülekeznek, a függöny mögött azonban még mindig nagy az izgalom. Utolsó kérdések, egyeztetések, a késők felkutatása után kezdetét veszi a B-faktor a Mátra Művelődési Ház színpadán. A két új műsorvezető, Bede Klaudia és Puporka Alex a színpadra hívja a fellépőket. Ezt a pillanatot több hét készülés előzte meg: legelőször Silye Levente jelezte, hogy a North Danger együttes szeretne fellépni, majd Hibó Daniéla is közölte, hogy egyéniben is indul. A többieknek sokszor elég volt egy rövid felkérés, hiszen évek óta együtt dolgozunk. A fellépők nagy része végzős, többen minden évben megmutatták tehetségüket a színpadon. Utolsó esélyünk a színpadról hallani Juhász Tamást gitárjátékát és Orbán Máté rapszövegét. A háttérben egyeztetünk a logóról Csernyicsko Gyurival, rábízhatom a videós munkákat Lakatos Martinra és Mihalovics Krisztoferre. Készülnek a produkciók, folyamatosan egyeztetünk, és lassan elkészülnek a szelfivideók, amelyeknek stílusa szintén sokat elárul készítőjéről. És már mindenki ismeri Kis Gyurit és Rácz Barnit, akik egy hétig kitartóan árulják a jegyeket. Már régóta tudom, hogy Tóth Szilveszter és Váradi Norbi szövegéért az utolsó pillanatban is könyörögnöm kell, hiába sürgeti Madarász Fanni Norbit. De azt is tudom, hogy megéri várnom. Az is törvényszerű, hogy a két táncos, Kis Beni és Szmirtnik Dávid az utolsó percig gyakorolják mozdulataik harmóniáját. Bunda Marci beteg, de az előadásra összeszedi magát, hogy saját szerzeményét előadja nekünk. Huszár Peti, Szabó Robi és a Románcok nagy marketingkampányba kezd, és igyekszik a mulatósparódiát a saját maguk által megvalósítható legmagasabb szintre fejleszteni. Csabai Sebestyén most nem verset mond, hanem hihetetlen szenvedéllyel mesél a végvári vitézekről, Juhász Bence vasvári verbunkot varázsol a színpadra. Idén nagy szeretettel fogadtuk Jirachaya Khaodhiar, vagyis Elle nevű rendkívül bájos thaiföldi AFS-es diákunkat, aki thaiföldi néptáncot mutatott be.

A B-faktor erejét mutatja, hogy a fellépők, segítők nem feltétlenül osztályok alapján szerveződtek: egy olyan szemléletet közvetít a rendezvény, amely a barátság és az összefogás példáját adja. Így külön büszkeség, hogy már történelmünk is van, hiszen szeretettel viszontláthatjuk Bukta Vanesszát a színpadon és Szűcs Vikit a zsűriben. A zsűri többi tagjával együtt, Vargáné Tomcsik Erika tanárnővel, Kaló István igazgatóhelyettes tanár úrral, Sólyomvári Tamás tanár úrral szóban értékeli a produkciókat, és nem törheti le a kedvünket az sem, hogy a végeredményre a technika miatt sokáig kell várnunk.

De a pizza már várja a fellépőket, a segítőket, a ruhatárosokat, a zsűritagokat, és a szemek mosolyognak, a vándordíj ott pihen Fanninál, és majd holnap készül a fénykép az idei, a hetedik B-faktor győzteseiről: Madarász Fanniról és Váradi Norbertről.
Már csak annyi a tisztem, hogy külön köszönetet mondjak a Webgarden Kft.-nek, amely idén is támogatta a rendezvényt, illetve minden nézőnek, aki eljött és támogatta az ifjú művészeket.

Ludányiné Prém Judit
szervező

Az eseményről a Gyöngyösi Városi Televízió, Nápolyi című műsorában tudósított:

Megszakítás