Szent Gellért és Vak Bottyán János ünnepe

Immár hagyomány iskolánkban, hogy iskolánk védőszentjének, Szent Gellértnek ünnepén „bottyánosokká” avatjuk a kilencedikeseket.

„Az a nap számunkra különleges volt. Az udvaron felsorakozva, izgatottan hallgattuk Igazgató Úr és Gyula atya gondolatait, és vártuk, hogy megkapjuk mi is a nyakkendőt, ami emlékeztet minket arra, hogy a Bottyán közösségének tagjai lettünk. Ezt megerősítettük a fogadalmunkkal is. Örülök, hogy itt kezdtem el középiskolai tanulmányaimat. Remélem, szüleim és iskolám is büszkék lesznek rám, s a tanulás mellett éltre szóló barátságok is születnek.”

Ebben az évben emlékeztünk Vak Bottyán János halálának 310. évfordulójára. Ezért közösen, haditetteit felidézve emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Rákóczi fejedelem generálisáról. Ünnepségünket megtisztelték hagyományőrzők és katonák is, s velük közösen koszorúztuk meg Bottyán emléktábláját, méltó emléket állítva neki.

Hordós Andrea igh. és Pethő Alex 9. A osztályos tanuló

Megszakítás