Escape from Bottyán II.

Az egyik februári délutánon jutott eszembe, mi lenne, ha a népszerű szabadulós játékok mintájára a mi iskolánkban is szerveznénk hasonló csapatversenyt. Az ötletem tetszett osztálytársaimnak is, pár napon belül tanárainkkal már azon gondolkodtunk, hogy mikor keríthetnénk sort rá. Márciusban, a Szakmai Napok keretein belül sikeresen meg is szerveztük, minden versenyzőnek és segítő tanárunknak nagyon tetszett, várták a folytatást.

A második szabaduló szobás játék feladatait már – a pályaválasztási héthez kapcsolódóan -, az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikosok számára álmodtuk meg. A szervezést novemberben kezdtük, és örömmel láttuk, hogy az ötlet tetszett az általános iskolásoknak, hiszen sok csapat jelentkezett. November 23-án, csütörtökön rendeztük meg az Escape From Bottyán II -t, amely ismét nagy sikert aratott.

A verseny kezdetekor mindenki izgult – versenyzők és szervezők egyaránt. A csapatok elkezdték a feladatokat, miközben szólt a már tavaly is nagyon bosszantó, de egyben hangulatfokozó visszaszámláló zene. (Megjegyzem, tavaly is és most is a zene „legyőzését” jelölték meg sokan a legnehezebb próbatételnek, még úgy is, hogy ez nem is volt feladat.) A csapatok gondolkodtak, szereltek és kutattak. Az egyik csapat könnyen vette az akadályokat, míg mások nem találták meg az imbuszkulcsot, vagy elfelejtették összedugni a számítógépet a monitorral. 6 csapat versenyzett, közülük négyen jutottak ki.

Az első helyezett csapat tagjai (képünkön) a Gyöngyösi Arany János Általános Iskolából Kőműves Nikolett, Bakos Vivien, Láng Erik és Tőkés Dávid. Gratulálunk nekik!

Minden résztvevőt dicséret illet, köszönjük a részvételt, reméljük, jövőre a Bottyán folyosóin találkozunk majd velük. Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a tanároknak, akik sokat segítettek a feladatok kitalálásában, Hordós Andrea és Kaló István tanár úrnak az önzetlen segítségükért, az osztályfőnökünknek, Bátor Szilvia tanárnőnek és a rengeteg támogatónknak a nyeremények biztosításáért.

Huczka Dominik
10.B

Megszakítás