A szabadkai hét

Az idei tanév (2018-2019) novemberében pár iskolatársamnak és nekem lehetőségünk adódott részt venni egy cserediák programban. A program keretén belül ellátogattunk a szabadkai testvériskolánkba, a Tehnicka Skola „Ivan Saric”-ba, ahol felejthetetlen 4 napot töltöttünk el.

Az indulás november 13-án reggel 8 órakor volt az iskolánk parkolójából. Az út mindössze négy órás volt. Mikor megérkeztünk a programunkat megszervező hölgy várt és kísért el minket egy terembe, ahol Burekot adtak üdvözletül. Ez egy háromszög alakú, túróval töltött leveles tésztából készült étel, s mellé kaptunk török kávét, ami első kóstolásra érdekes élménynek bizonyult, főleg a zacc az alján.

A négy napos program ismertetése után helyi diákokra lettünk bízva, akik megmutattak minden fontos látványosságot a város szívében. Megtudhattuk, hogy Szabadka a szülővárosa Kosztolányi Dezsőnek, valamint Csáth Gézának. A túránk addig tartott, míg nekünk, elektrósoknak el nem kellett mennünk gyakorlati órára, ami a közelben lévő gyakorlati helyen volt.

Az órán Tóth Róbert tanár úr fogadott minket, akivel a diákok PLC programozással foglalkoznak, viszont nem a nálunk megszokott módon hajtják végre a rájuk bízott feladatokat. Míg mi szövegesen, parancsokkal programozzuk a PLC-ket, addig ők grafikusan. Érdekes volt látni, ahogy a szoftverben, az alkatrészek megszokott jelöléssel felrajzolt kapcsolás a programban való tesztelés fázisától eljut egészen a fizikailag megvalósított működésig, ahol a PLC szelepeket vezérelt.

Az óra után elfoglaltuk a kollégiumi szobánkat (egy két és egy háromágyasat kaptunk) és megvacsoráztunk. Az ételre, mint ahogy semmi másra sem lehetett panaszunk. Mindig bőséges és finom volt.

Szerdán az itthon is híres piacra látogattunk el, ahol minden megtalálható a zoknitól az aranyóráig. Fel sem tűnt az idő múlása. Röpke két órát töltöttünk el itt, amit egy mélyebb lélegzetvételű városnézés követett egy helyi nevelővel, aki minden apró részletre és érdekességre rávilágított Szabadkával kapcsolatban. Megtudhattuk tőle, hogy a híresebb épületek nagy része a szecesszió jegyében épült.

A városnézést követően részt vettünk egy elméleti órán, ahol Búcsú Ottó tanár úr a tranzisztor erősítőként való működéséről tartott órát. Bizonyos eltéréseket fedeztünk fel osztálytársammal, amiket tanár úr is megjegyzett, hogy mi vélhetően máshogy jelöljük azt az adott dolgot. Ezt az órát követte egy nyelvi óra, ahol a diákokra lettünk bízva, hogy tanítsanak meg nekünk 20 szót szerbül. Ketten voltunk ott cserediákok, ezért az osztályt két részre bontotta és az óra végén kikérdezett minket a tanult szavakból. Amelyik csapat több szót tudott megtanítani nekünk, kapott plusz pontot. Mivel mindketten jól teljesítettünk, mindenki kapott plusz pontot.

A csütörtöki napon ismét egy gyakorlati órán vehettünk részt, ahol szelepeket vezéreltek mágneskapcsolókkal, és megengedték, hogy mi végezzük el a kötések „oroszlánrészét”. Az érettségiben szereplő kapcsolások megoldásával szoktak telni ezek az órák, mivel az ottani szakmai érettségi áll egy 400 kérdéses tesztsorból, egy szóbeli, valamint egy gyakorlati vizsgafeladatból. Ezen kívül még vizsgázniuk kell a tanulóknak anyanyelvből is.

Az óra után volt egy kis szabadidőnk, ami alatt megkóstoltunk egy helyi ételt, amit a hamburgerhez tudnám hasonlítani leginkább. Ez az étel a Pljeskavica, mely egy kettévágott lepényből, áll, az alját megkenik sima tejföllel, a tetejét pedig fűszeres tejföllel. Erre jön rá a húspogácsa, az uborka, paradicsom, saláta és káposzta, valamit ízlés szerint a csípőspaprika, és a megszokott kechup, mustár, majonéz. Mindez 600 Ft-nak megfelelő dínárért. A nap hátralévő részében ellátogattunk Palicsra, ahol megnéztük a helyi állatkertet, valamint a gyógyhatásáról nevezetes tavat.

Pénteken reggel 8-kor, a reggelink elfogyasztása után indultunk vissza Gyöngyösre, ahova kevesebb, mint 4 óra utazás után meg is érkeztünk.

Végül szeretném megköszönni a helyiek vendégszeretetét, és a sok segítséget a diákoknak, hogy elkalauzoltak minket az órákra, és a város különböző érdekes szegleteibe. Bárhol jártunk, találkoztunk magyarokkal, akik mindig nagyon örültek nekünk, mikor elmondtuk, hogy honnan jöttünk. Szeretném megköszönni Balog Tivadar tanár úrnak azt, hogy ott volt velünk és elkísért minket erre a feledhetetlen utazásra, ahova bármelyikünk, bármikor szívesen visszamenne.

Páll Dávid