Önismeret, pályaismeret, üzemlátogatás – pályaorientációs nap a Bottyánban

A felnőtté válás egyik legmeghatározóbb mérföldköve a megfelelő továbbtanulási irány, a megfelelő szakma kiválasztása. A továbbtanulás irányát számos tényező befolyásolhatja (család, barátok, média), de igazán jó választás akkor születik, ha a diák saját képességeire és önismeretére alapozva, az adott szakma kívánalmaival összhangban hozza meg a továbbtanulással, szakmaválasztással kapcsolatos döntéseit. Ezen gondolatok jegyében szerveztünk 2019. március 22-én pályaorientációs napot iskolánkban.

Véleményem szerint a tanulók pályaválasztását, későbbi elhelyezkedését azzal segítjük legjobban, ha lehetőséget biztosítunk nekik arra, hogy közvetlen információkat, benyomásokat, tapasztalatokat szerezzenek a környékbeli üzemekről, az üzemekben folyó munkáról. Erre jó alkalom az üzemi gyakorlat, illetve az üzemlátogatás, mely mindig is része volt végzős diákjaink gyakorlati foglalkozásainak.

Ebben az évben gondoltunk egy merészet, és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara segítségét kérve „továbbgondoltuk” a pályaorientációs napot.

A 9. évfolyam tanulói számára Visztenvelt Andrea, a gödöllői Szent István Egyetem pályaorientációs szakembere tartott érdekes, interaktív előadást az életpálya tervezés és pályaorientáció fontosságáról, majd a tanulók csoportmunkában egy érdeklődésükre, képességükre és munkamódszereikre irányuló kérdőívet töltöttek ki és beszéltek meg. Ezt követően előadónk és munkatársai (Szabó Andrea, Federics Ibolya és Lados Zoltán) irányításával tanulóinknak interaktív beszélgetésre volt lehetőségük önismeretről, a pályák megismerésének lehetőségeiről és az internetes tájékozódásról. A jó hangulatú nap tanulságait a fiatalok 10-12 fős csoportokban egy-egy plakát elkészítésével foglalták össze.

Az Informatika ágazat 10-12. évfolyamos tanulói az Eszterházy Károly Egyetemre, Egerbe látogattak, ahol érdekes szakmai napot töltöttek előadásokkal és látványos, interaktív programokkal, mint például webprogramozás, drónprogramozás és -röptetés, LEGO robot bemutató, de tapasztalatokat szerezhettek a 3D nyomtatás, vagy a merevlemezes zenélés terén is.

A Közgazdaság ágazat 10-13. évfolyamos tanulói az EKE Gyöngyösi Campusán töltötték a napot, ahol Dr. Bujdosó Zoltán rektorhelyettes, és Dr. Baranyi Aranka egyetemi docens mutatta be az egyetemet, azon belül az Üzleti tudományok Intézetét, majd egy volt hallgató (sikeres egyéni vállalkozó), Tóth Viktória számolt be saját élményiről, tapasztalatairól. Ezt követően az informatikai tanszék kollégái három helyszínen mutatták be a közgazdaságtan és az informatika közötti kapcsolat fontosságát, amit a diákok csoportokra bontva tekinthettek meg. A napot Pallásh Edith a Nyelvvizsga Központ vezetője, majd Dr. Réthy István érdekes, vicces előadása zárta. Vendéglátóink nem titkolt célja volt, hogy a diákok betekintést nyerjenek az egyetemi élet rejtelmeibe, kicsi ízelítőt kapjanak ebből a világból, az előadók tapasztalatai jövőjükre is hatással legyenek.

A Gépészet, és a Villamosipar és elektronika ágazatban tanuló 10-13. évfolyamos diákjaink számára tartogatott talán legtöbb érdekességet ez a nap. Ők voltak azok, akik betekintést nyerhettek, ha csak pár órára is, egyes környékbeli üzemek életébe. A meglátogatott gyárak között volt az Apollo Tyres Hungary Kft., a Magnetec-Ungarn Kft., a Mátra Gépipari Kft., a Mátrai Erőmű Központi Karbantartó Kft., a Procter & Gamble HYGINETT Kft., a Plasttool Kft., a Seissenschmidt Precision Components Kft., a Stanley Electric Hungary Kft., vagy a Vamav Vasúti Berendezések Kft.. Minden üzemlátogatás rövid prezentációval kezdődött, majd végignézhettük a gyárban végzett munkafolyamatokat. Az izgalmas séták során a tanulók saját szemükkel láthatták milyen jövő várhat rájuk, ha tanulmányaik befejeztével az adott cégnél helyezkednek el.

Azt gondolom, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és iskolánk között évek óta fennálló jó kapcsolat ebben a rendezvényben csúcsosodott ki. Köszönöm a kamara munkatársainak, az üzemlátogatások megszervezéséhez és lebonyolításához nyújtott segítségét, a cégvezetőknek, hogy lehetőséget biztosítottak üzemeik meglátogatására, az Eszterházy Károly Egyetem munkatársainak az izgalmas szakmai napok megszervezését, a Szent István Egyetem munkatársainak a változatos pályaorientációs előadásukat és minden kollégám segítségét, akik a csoportok felügyeletét biztosították. A visszajelzésekből azt gondolom, összefogásunk eredményeképpen sikerült tanulóink számára emlékezetessé tenni az idei – talán hagyományteremtő – pályaorientációs napot.

Kaló István
szakmai igh.

Az eseményről a Gyöngyösi Városi Televízió Aktuális című műsorában tudósított:

Megszakítás