CodeWeek 2018

DCIM/100MEDIA/DJI_0042.JPG

Iskolánk idén is csatlakozott az európai ‘CodeWeek – Programozás hete’ rendezvénysorozathoz, a CodeWeek hivatalos weboldalán található térképre is felkerültünk.

„Október 15. és 19. között QR kódok lepték el az iskola épületét, jelezve az iskolai CodeWeek eseményeit, melyek a 11.B osztályos Szabó Patrik és Nagy Dániel koordinálásával valósultak meg. Patrik és Dani hihetetlen lelkesedéssel szervezték az előadásokat, kitartóan kerestek szponzorokat, folyamatosan tudósítottak a Facebook oldalukon az eseményekről, ötleteltek a vetélkedő feladataival kapcsolatban és hol játékosan, hol kellő komolysággal valóra váltották azt. QR kódokat gyártottak és helyeztek el az iskola minden szegletében, hogy aztán a versenyzők bejárhassák a teljes épületet, az első kódot kérő weboldal eléréséhez. Az előadásokat úgy építették fel, hogy azok tartalma a CodeWeek, a kódolás és a programozás témakörben mindenki számára érdekes információkat közöljenek, a versenyzőknek pedig a feladatok megoldásában segítséget nyújtsanak. Úgy gondolom, hogy minden diák és tanár, aki a szervezésben, lebonyolításban vagy bármilyen formában részt vett az eseményen, tanúja lehetett annak, hogy lehet vidáman, játékosan is új ismeretet szerezni. Köszönjük ezt Patriknak és Daninak. Jó volt veletek dolgozni!”

Zaja Éva tanárnő

„A rendezvény idén is adott volt, szeptember végén pedig Zaja Éva tanárnő kérdéssel fordult az osztályunk felé: kik azok, akik úgy gondolják, hogy meg tudják szervezni a 2018-as programozás hetét? Nagyon rövid gondolkozás után, Szabó Patrik és jómagam jelentkeztünk a feladatra. Nem állt rendelkezésünkre túlságosan sok idő, de a lehetőségeink szerint sikerült egy színvonalas hetet szerveznünk. Ezt erősíti az idei év kimagasló összértékű nyereménye, melyet teljes egészében szponzorainknak, a PROFTEC Informatikai és Kereskedelmi Kft.-nek és a Cerka Papír-Írószer boltnak köszönhettünk.

A fő programjainkat a flashmob az udvaron, illetve a verseny képezte. Utóbbi keretein belül (mi is) QR-kódokat helyeztünk el iskolaszerte, melyek egy része híres programozók és infotörténeti személyek hieroglif írásjellel kódolt nevére, illetve fotójára mutatott. A megfejtett nevek monogramjait felhasználva, születési sorrendbe állítva egy általunk létrehozott weboldal jelszavát kapták, ahol helyes megfejtés után további feladatot kaptak. (A weboldal linkjét minden csapat Facebookon kapta meg.) A feladatuk a Szabó Patrik és Schell Lajos által tartott előadások végén ‘előadás kódként’ felírt karakterek, illetve kérdések megválaszolásával kapott válaszok kombinációjából kapott jelszóval való ismételt továbblépés volt. Ekkor megkapták az utolsó feladványt: készíteniük kellett egy minél ötletesebb ‘CodeWeek’ feliratot. Viszont mindezt Imagine Logo-ban. Mivel a végére csak három csapatunk maradt, így a belőlünk és Sike Zoltán tanárúrból, Zaja Éva tanárnőből, valamint Zsoldosné tanárnőből álló zsűrinek nem volt nehéz feladata. Végül a legötletesebb megoldás Kiss Martin és Nagy Máté nevéhez fűződött.”

Nagy Dániel, az egyik szervező

„Ugyan több alkalommal is adtam már elő iskolai rendezvényeken, köztük rendszeresen a szakmai napok alkalmával, részt vettem szervezőként több eseményben is, de idén voltam először főszervező. Az idő rövidsége miatt sietnünk kellett a munkával, mindezt tanulás mellett, így főképp nehéz volt a szervezkedés. Úgy gondolom, ha nem lett volna ilyen jó szervezőtársam, illetve támogatóink (mint például Kerekes Krisztina tanárnő, akinek a BlueBox jegyeket köszönhetjük), akkor nem feltétlenül sikerült volna megvalósítani ezt a hetet. Köszönöm nekik a segítséget és az együttműködést. A jövő évi CodeWeek-et sokkal hamarabb kezdjük szervezni -terveim szerint- és megvalósítjuk a hozzá fűződő terveinket. Összességében nagy élmény volt számomra ez a hét, jövőre pedig még nagyobb lelkesedéssel fogjuk elkezdeni a szervezést Danival.”

Szabó Patrik, a másik szervező

 

Code Week flashmob 2018:

Megszakítás