A szakmáké a főszerep – Bottyán Szakmai Napok 2018.

Március 5-9-e között iskolánkban ismét a szakmáké volt a főszerep. 7. alkalommal került megrendezésre a Bottyán Szakmai Napok elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyes ágazatokban tanuló diákjainkat.

Kiemelt témaként tehát olyan eszközt kerestünk, amelynek alkalmazása minden nálunk oktatott ágazathoz valamilyen módon köthető, így ebben az évben, a megújuló energiaforrások közül a napelemet, a napelem alkalmazási lehetőségeit jártuk körbe:

   • A napelem napfényből villamos energiát állít elő – Villamosipar és elektronika ágazat
   • Az energiatermelés hatásfoka jobb, ha napkövező rendszert építünk – Gépészet ágazat
   • Az így megtermelt energia működtethet például egy okos otthont – Informatika ágazat
   • A napelem lakossági célú alkalmazásának költségei és gazdaságossága – Közgazdaság ágazat

Az informatív és tanulságos előadást – amelyet iskolánk minden diákjának lehetősége volt meghallgatni – a hét folyamán Juhász Tamás 2/14.A, Szabó Patrik 10.B, Katona Klaudia és Csikós Bence 5/13.E osztályos tanulók adták elő.

Előadóink voltak továbbá a Miskolci Egyetem Öntészeti Intézetének munkatársai, akik érdekes fizikai kísérletekkel kápráztatták el az érdeklődőket. Vendégünk volt Dr. Csizmadia Elek fizikus, aki a félvezetőkről, a p-n átmenetek gyártásáról tartott érdekfeszítő előadást. A Neumann János Egyetem hallgatói a Megalux nevű saját építésű napelemes autójuk, illetve KEFO Motorsport robbanómotoros autójuk építéséről és versenyeiről tartottak élménybeszámolót. A WebGarden Kft. munkatársai közvetlen stílusú előadásukban informatikai cégük szerteágazó tevékenységi köreit mutatták be. Siroki Péter 12.B osztályos tanulónk egy rögtönzött Lego sumo mérkőzés kapcsán az iskolában működő Lego robot szakkör tevékenységéről mesélt, Gerlei Márton 11.A osztályos tanulónk pedig 3D-s nyomtatóját hozta el, és előadását követően – Nőnap lévén – többek között rózsákat nyomtatott lelkes közönségének. A hetet az iskolánkban első ízben megrendezett League of Legends bajnokság döntője zárta, ahol a zsibongóban, a kivetítő előtt szurkoló tömeg nagy örömére a Szurdok Püspökei elnevezésű csapat szerezte meg az győztesnek járó serleget.

A hét során, azt gondolom, minden diákunk és kollégánk találhatott az érdeklődésének megfelelő színvonalas szakmai programot, és remélem, hogy a Bottyán Szakmai Napok rendezvény hosszú éveken keresztül okoz majd örömöt a jövő bottyánosainak.

Kaló István
szakmai igh.