A jövőnk Európában … vendégünk volt Georg Spöttle

Georg Spöttle az egyik megismertebb biztonságpolitikai szakértő Magyarországon. Olyan valaki, aki beszél arabul az angol és természetesen a német mellett; aki nemcsak a Közép-Keletet, de a terrorizmus, az ellene folytatott harc belső „műhelytitkait” is jól ismeri. A német hadsereg katonai elhárításánál dolgozott. Részt vett a libanoni, az öböl és a délszláv háborúkban. Az iszlám szakértője, így legtöbbször a Közel- és a Közép-Keleten dolgozott. Ismeri Németországot kívülről-belülről.

Előadásában a mai napok egyik legérdekfeszítőbb kérdését taglalta, ez pedig a bevándorlás volt. Kitért arra, hogy a vallás és a terrorizmus nem összemosható. Személyes élményein, fotóin keresztül ismertette meg a fiatalokat a mai kor problémáival, illetve ennek várható társadalmi következményeivel. Felhívta a figyelmet a kimondott szó jelentőségére. Milyen következménye lehet akár egy mondatnak is a nagyvilág eseményeire?! Arra világított rá, hogy a történelem ismerete azért fontos, mert megmagyarázhatóak belőle a jelen eseményei, illetve következtetni lehet a jövőre. Ha nem is kristálygömbön keresztül megmondva a tutit, de mégis arra fel lehet hívni a figyelmet, hogy milyen következményei vannak a ma eseményeinek, milyen veszélyek leselkednek ránk, milyen jövő vár az utódainkra, amit egyébként ma most itt mi alakítunk. Ez pedig a mi felelősségünk!

Hordós Andrea
tanulmányi igh.

Megszakítás