Vak Bottyán-díj 2018 – Tóth Imola

Tóth Imola tanévről tanévre bebizonyította szorgalmát, tenni akarását és kitartását. Az iskolai élet aktív és meghatározó szereplője, alig akad olyan tanár a tantestületben, aki – ha meghallja a nevét – ne tudná, kiről van szó. Tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el. A „Szép Magyar Beszéd” Kazinczy szépkiejtési verseny országos döntőjében a legjobbaknak járó „Kazinczi-díjat” kapta. Tavaly ugyanezen a versenyen a döntőben a zsűritől a Magyar Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjában részesült.

Az “Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny megyei fordulójában 3., az országos döntőben 8. helyezést ért el. A Magyar Anyanyelvápolók Szövetségétől könyvjutalmat kapott.

Az iskolai életben, a különböző iskolai és iskolán kívüli programok szervezésében nagyon aktívan részt vett. A tanévnyitó, tanévzáró ünnepségek állandó szereplője volt. Imolára mindig lehet számítani, sokszor bebizonyította lelkesedését, megbízhatóságát. Magatartása példamutató, tanáraival udvarias, diáktársaival jó a kapcsolata és az osztályközösségének oszlopos tagja.

Érett gondolkodásával, becsületességével, jóindulatával, szorgalmával és kitartásával igazi példakép lehet minden bottyános diák számára.