Az év diákja – Huszár Péter

Péter kiemelkedő képességű tanuló, aki az eddigi években is több matematika-, történelem-, illetve országos kémiaversenyen is részt vett. Ebben a tanévben a legkiemelkedőbb eredményét más versenyek mellett a Kertész Andor matematikaversenyen érte el (I. helyezés), amiért az Oktatási Hivatal dicsérő oklevelét kapta meg.

Kitűnő tanulmányi eredményét, kiemelkedő igényességét, pontosságát tantárgyi dicséretekkel jutalmazzák tanárai.

Péter kiváló sportember is. A mátraszentimrei Felső-Mátrai DSE sí szakosztályában versenyez. Bár tavaly országos 2. helyezést is elért, idén az Országos Diákolimpia profi kategóriájában a VII. helyet szerezte meg.

Közösségi életét is aktivitás jellemzi. Aktív résztvevője volt a hittantábornak, csapatával megnyerte az iskolai Escape from Bottyán szabadulós játékát.

Neveltetéséből fakadóan Péter fegyelmezett, udvarias, tisztelettudó tanuló, akinek határozott véleményét sokan tiszteletben tartják az osztályban. Gyakran segít az osztálytársainak, ha azok nem értenek valamit a tananyagból. Nem az iskolai közösségi élet középpontjában dolgozik, de szívesen részt vesz iskolai megmozdulásokon, érzékenyen próbál a baráti társaság, az osztályközösség, az iskolai érdek, a nemzettudat és a hit világában eligazodni. Kiváló tanulási képességeit jól kamatoztatja, határozott terve már a felvételi óta, hogy villamosmérnök legyen. Remélhetően jövőre sikerül még több eredményt elérnie a versenyek és a továbbtanulás terén.