2018-05-31

Diáknap

Ebben az évben 2018. május 25-én rendezték meg iskolánkban a diáknapot. Reggel 8 órára kellett a Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnokba megérkeznünk, ahol már izgatottan vártuk a feladatokat, melyeket idén is a 24 órás vetélkedő szervezői állítottak össze. Játékos feladatok voltak, amelyben megmutathattuk rajz- és tánctudásunkat, valamint az összetartásunkat a délelőtt folyamán.
2018-03-05

„Az anyanyelv belénk nőtt, emberi létezésünk része” Halász Zoltán

2018. március 1-jén Egerben rendezték meg a Szép magyar beszéd verseny megyei fordulóját, amelynek során egy begyakorolt, illetve egy ott kapott szöveget kell a versenyzőknek a lehető legpontosabb értelmezéssel és hangsúlyozással felolvasni.
2017-06-07

“Az anyanyelv nekünk végső menedékünk.”

Az 52. Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjén Győrben Tóth Imola a zsűri különdíját vehette át. A verseny fővédnöke dr. Kövér László, a Magyar  Országgyűlés elnöke volt.
2017-05-09

LEGO Nap az Óbudai Egyetemen

2017. április 26-án VI. alkalommal rendezték meg az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói a Bánki LEGO Napot, melyen Lego Mindstortms robotprogramozó versenyt is hirdettek. Iskolánkat Kovács Márton (11.C), Molnár József Manó (1/13.C) és Siroki Péter (11.B) képviselték.
2016-12-20

Segítsünk Rékának! – jótékonysági árverés Dobos Réka megsegítésére

2016 őszén fogalmazódott meg a gondolat, hogy valamilyen módon ismét szeretnénk segíteni egykori tanítványunknak, Dobos Rékának. Réka 2014-ben szenvedett balesetet, és ennek következtében lebénult, tolószékbe került.
2016-11-29

Mindig van új a víz alatt …

Hosszú perceken át mozdulatlanul várakozni a megfelelő pillanatra, az exponálás lehetőségére… Kemény sport a fotózás, főleg, ha ezt víz alatt műveli az ember.
2016-11-02

Fradisok a Bottyánban

Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy Magyarország legnépszerűbb csapata a Ferencváros. A klub által indított program keretében két focista látogatott el iskolánkba, nevezetesen Vidovenyecz Anna és Florian Trinks. Őket elkísérte a Fradi-sas is. A fiatal sportolók elmondták, hogy középiskolában igyekeztek megállni a helyüket tanulóként is, és sportolóként is.