2024-04-19

Három „Bottyános” diák az ország legjobbjai között

A 2023/2024-es Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakma kategóriában iskolánk három tanulója is bejutott az országos döntőbe, melyet idén Makón rendezett meg a Pénzügyminisztérium és a HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium. Az igen magas színvonalon megvalósított rendezvényről élményekkel gazdagon és kiváló eredményekkel tértek haza. 
2024-04-17

Iskolánkban járt a papnövendékek és szerzetes nővérek roadshow-ja

Április 9-én iskolánkba érkeztek az Egri Egyházmegye papnövendékei és a szalézi szerzetes nővérek, hogy a 11. évfolyamnak egy különleges program keretében beszéljenek a papi és szerzetesi hivatásról. Vezetőjük, Lóczi Tamás spirituális atya elmondta, nem sok ember juthat be egy szeminárium és egy kolostor falai közé. Ezért kezdték el felkeresni az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő középiskolákat, lehetőséget biztosítva a fiatalok számára, hogy megismerjék a kispapok életét és egy kicsit közelebb kerüljenek ezáltal Istenhez is. A nap eseményeiről Hordós Márk 11. B osztályos tanuló beszámolóját olvashatjuk.
2024-04-16

Különdíj az angol szépkiejtési versenyen

Iskolánk két 10.B osztályos tanulója április 10-én, a hatvani Széchenyi István Római Katolikus Technikum által megrendezett hagyományos angol nyelvi szépkiejtési versenyén vett részt.
2024-04-08

Digitális témahét 2024

Az idei évben is csatlakozott iskolánk a Digitális Témahét programhoz. Saját fejlesztésű versenyt a 12.B osztály szervezett, amit a tanulók az iskola weboldalán érhetnek el, és naponta új feladatok megoldásával vehetnek rajta részt!
2024-04-08

Kék séta az autizmussal élőkért

Az autizmus világnapja alkalmából idén is megszervezte a kék sétát a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ. Iskolánkat minden évben képviseli néhány diák és kolléga ezen a rendezvényen is. A 9. évfolyam diákjai és két tanáruk   Mátraháza és Kékestető között túráztak április 6-án, szombaton délelőtt, majd az ország legmagasabb pontján elengedték az esélyegyenlőséget jelképező és az autizmust szimbolizáló kék lufikat.
2024-03-28

„Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.”  (Kölcsey)

 Már nyolcadik alkalommal rendezte meg  a Kárpát- medencei Kölcsey Ferenc szónokverseny döntőjét Vácott a Minden morzsa számít Egyesület.
2024-03-24

Magyarok Európában – országos ELSŐ helyezés

Demjén Vivien, Hegedűs Fanni és Kóré Kincső Kiara 11. E osztályos tanulók. A lányok ősszel, amikor meghirdette a SZAKE Magyarok Európában versenyét, lelkesen jelentkeztek a megmérettetésre. A téma testhezálló volt: magyar női olimpiai bajnokok.
2024-03-24

Erdélyország – országos 6. hely

Egy verseny, amelyen játékos feladatokkal bővíthetik tudásukat Erdély csodálatos tájairól, híres embereiről a résztvevők. Keresik, hol áll Mátyás király híres lovas szobra? Kik a székelyek? Melyik csatában győzött Bem József serege? Ki volt Bethlen Gábor? S miután az internetes fordulókat sikeresen teljesítették, készülhettek az előzetes feladatokkal a döntőre.
2024-03-24

GYÖNGYÖS LEGJOBB FIÚ KÖZÉPISKOLÁS KOSARASAI

2024. március 21-én a Bottyán tornatermében csaptak össze a Keri, a Berze és a Bottyán kosarasai. Nagy örömünkre az első helyet a Bottyán hozta el!
2024-03-24

A 20. század dalokban

Gondoltad volna, hogy dalokon keresztül ismerheted meg a 20. század történelmét? Egy jól összeállított válogatás, egy ügyes és lelkes történész, egy gitár, és érdeklődő fiatalok szükségesek ahhoz, hogy a 20. század történelme megelevenedjen! A zene hangjai, a sorok mondanivalói eljutnak a lelkünkig, megérintenek -legyenek azok népdalok, katonadalok, mozgalmi dalok vagy éppen slágerek.
2024-03-19

„Hiszem, hogy én is jó magyar vagyok!”

Tudtad, hogy a magyar szabadságharcban férfiruhában egy nő is harcolt? Gondolkodtál már azon, hogy miért piros-fehér-zöld a magyar zászló? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozott az idei március 15-i megemlékezés, melyet a 10. D osztály adott elő.
2024-03-19

Három vármegyei győztes a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt, mely a kitartó, sokoldalú, logikus gondolkodást teszi próbára. Iskolánkból 25 tanuló nevezett, majd a Berze Nagy János Gimnáziumban megtartott második fordulóban kilenc tanuló vehetett részt. Nagy örömünkre három diákunkat meghívták az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre, a vármegyei eredményhirdetésre, melyen a legeredményesebb tanulókat díjazták.
2024-03-18

Győzelem az angolversenyen

Újra megrendezte a Tell Your Story elnevezésű angol nyelvi versenyt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Anglisztika és Amerikanisztika Tanszéke, valamint az Idegennyelvi Képző és Szolgáltató Központja (IKSZK).
2024-03-04

Lelki nap az Ifjú Lámpás Missziós Iskola fiataljaival

Február utolsó hetében 5 lelkes fiatal pezsdítette fel a Bottyán lelki életét. A 9. és 10. évfolyam osztályainak különleges lelki napot tartott a Budapestről érkező Ifjú Lámpás Missziós Iskola. Először bemutatták a közösségüket, majd egyéni tanúságtételt hallgattunk, melyet saját életükből, Istennel való kapcsolatukból merítettek. Ezt követően közösségépítő játék és beszélgetés erősítette meg a hallottakat. A lelki napot egy zenés szentségimádás zárta, melyen a gyerekeknek lehetőségük volt elcsendesedni és megfogalmazni kéréseiket.
2024-03-04

1DayMore4Volleyball

A CEV, az Európai Röplabda Szövetség, a 4 évenkénti, február 29.-ei szökőnapot a sportág népszerűsítéséhez használja fel. Idén csatlakoztunk ehhez a megmozduláshoz mi is, így a testnevelési órák is a röplabdáról szóltak a diákok nagy örömére.
2024-03-04

Bottyános Sítábor 2024.02.09.-12. – a Hóban és a Vízen is otthonosan! 

Hófehér kalandok és vízi kanyarok színesítették a hagyományos sí- és snowboard táborunkat, amely idén is Donovalyban, Szlovákiában került megrendezésre. Ha azt hitted, hogy csak a síelés és a snowboardozás téli sport, akkor most megváltozhat a véleményed, mert idén a vízisízést is kipróbálhattuk a havas pályákon! 
2024-02-28

A bottyánosok uszonyosúszásban (is) világbajnokok!

Az uszonyosúszás a búvársport szakágai közül talán a legnépszerűbb, hazánkban az egyik legeredményesebb nem olimpiai sportág, amely gyorsaságával és látványosságával kiemelkedik az uszodai sportágak közül.
2024-02-26

Februári hagyományok a DÖK szervezésében

A diákönkormányzat a farsangi időszakot idén is arra használta fel, hogy megmozgassa az iskola polgárait, jókedvet hozzon a mindennapi rutinba. Így újra meghirdette a farsangi beöltözős napot, ahol a lelkes tanári jelmezesek mellett a vállalkozó szellemű diákság is elfogadta a kihívást. A DÖK újra tombolahúzást tartott, amelyen a résztvevők átélhették ennek a farsangi szokásnak az izgalmát és örömét.  És természetesen újra ajándékozhattak szép szavakat szerelmüknek a Bálint-napon.
2024-02-26

Nem könnyű ülőröplabdázni…

2024. február 22.-én ismét megemlékeztünk a Magyar Parasport Napjáról.A testnevelési órákon egy kis videót néztünk meg Papp Lilláról, aki egy judós parasportoló, majd egy újabb videót az ülőröplabdáról.
2024-02-21

Országos siker az olvasóversenyen

A HEBE olvasóverseny őszi fordulóján Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című krimijét dolgozták fel érdekes és ötletes feladatokon keresztül a versenyzők: rejtvényfejtés, idézetkeresés, nyomozás, térképrajzolás is szerepelt a beadandó munkák között. Sebák Nóra Georgina 10. D osztályos tanuló tanuló 2. helyezett lett, míg a 9. C osztályos csapat: Jandó Zsófia Réka, Kis Csenge Veronika és Kőműves Kamilla 5. helyezést ért el.
Megszakítás